meglátogattuk a fővárost

reggeli boldogságok

Mint bizonyára értesültetek róla, a "Szótlan" generáció csapata április 24.-ére hivatalos volt az Online Demokrácia Activity 2.0 díjátadójára. 

Az utazást megelőző készülődések azonban már jó pár nappal az esemény előtt megkezdődtek - tekintve, hogy egy bemutatkozóval kellett készülnünk - ami nem lehetett több 5 percnél. Így visszagondolva nem is tudjuk, hogy hogyan tudtuk olyannyira lecsökkenteni a cikázó gondolatok százait a csekély kis időkeretre.

inkább nem kommentálnánk! :D

Ment ám a gondolkodás - de még hogy! Végül aztán arra jutottunk, hogy eltávolodva a snassz szöveges "ki vagy te, ki vagyok én"-től, idegen vizekre evezünk, és olyan területen próbáljuk bemutatni magunkat, amiben már bizonyítottunk: egy videóval.
Megkötöttük a kezünket. Csak a verseny során termelt anyagot használhattuk fel, és nem lehetett több két percnél sem, így hagyva időt a verbális szekcióra is.

De most lépjünk vissza az időbe, történetesen 22.-ére, keddre. Miközben az internet adta lehetőségeket kihasználva terveztük az utunkat, sajnálatos hírt kaptunk mentorunk felől. Egészségügyi problémák miatt nem tud részt venni a díjátadón. Gondolhatjátok, milyen érvágás volt. Ki jön el velünk? Ki segíti a csapatot?

közelebb... közelebb.. MOST JÓ

Természetesen Czimondor-Stejer Tímea tanárnőt nem lehetett érdemben pótolni, így másik lehetőség után kutatva állapodtunk meg abban, hogy útitársunk dr. Kiss Zsoltné Marcsi néni lesz - csapatunk osztályfőnöke. Egyeztettük óráinkat és a türelmetlen várakozáson kívül nem maradt hátra semmi: 26.-án, szombaton, hajnali 5:15-kor találkozunk Keszthelyen, a vasútállomáson.
Természetesen időben megérkezett mindenki, így zökkenőmentesen zakatolhattunk Budapest felé - igen, minden bizonnyal  így kellett volna történnie. De ugyebár semmi sem megy olyan egyszerűen. Csapattársunk, Patrik, egy véletlen folytán otthon hagyta a diákigazolványát, Szimonetta pedig majdhogynem lekéste az 5:22-kor induló járatunkat - ezek mellett elsuhanva viszont nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy teljesen "okés" volt az indulás.

utolsó simítások #1

A remélt időpontnál korábban értünk a Kelenföldi megállóhoz, így hamarabb szállhattunk fel a nemrég átadott 4-es metróra is, melynek segítségével alig pár perc alatt a Kálvin téren találtuk magunkat. Gyors csapatszemlét tartottunk, majd a Lónyai utca felkeresésére indultunk. Nem kellett sokáig keresnünk, hamar megtaláltuk. Tekintve, hogy még közel másfél óra volt vissza a díjátadó kezdéséig, kénytelenek voltunk valamivel elütni az időt - így betámadtuk a közelben lévő Prága kávézót. A kiszolgálással ugyan akadtak problémák, viszont a kapott eredmény zseniális volt. Nemsokkal később elindultunk visszafelé, és hamarosan ott is voltunk a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium dísztermében.

utolsó simítások #2

A fogadtatás szívélyes volt. Az első pár percben Menus Zsófia szólt pár szót a Barankovics alapítványról, aztán az O:DA projekt kitalálója, Kiss Mária Rita osztotta meg velünk a verseny eredeti célját. Ez után következtek a csapatok bemutatkozásai, a helyezési sorrendet nézve hátulról előre, így mi voltunk az utolsók.

És itt kezdődtek a problémák... Mielőtt ünnepélyes keretek között átadhatták volna a szervezők a díjakat, egy álnok szervezet tagjai ellopták azokat, és elrejtették. Volt azonban egy cselszövő köztük, aki apró cetlin megfejtendő üzeneteket hagyva elvezetett minket az iskola padlására, ahol aztán megtaláltuk a jutalmakat.

selfie egy biciklivel

Mire visszaértünk a díszterembe, gőzölgő pizzák illata töltötte be a helységet. Tucatszámra voltak a finomabbnál finomabb olasz ínyencségek, melyek csak arra vártak, hogy ketchuppal nyakon öntve a pocinkba vándoroljanak. Ezzel azonban még nem volt vége, hisz egy hatalmas torta és egy a verseny során készített munkákból összevágott videó lett a nap csúcspontja.

Három óra magasságában aztán elindultunk, hogy a következő vonattal hazadöcöghessünk. A Kálvin térről átsétáltunk az Astoriához, ahol villamosra pattanva egy megállót utaztunk, hogy aztán metróra csüccsenve az EX-MOSZKVA (tök jó nyelvtörő, próbáld meg :D) térre battyoghassunk. Természetesen ha már ott voltunk, nem hagyhattuk ki a Mammut körbesétálását sem.
Villamossal a Déliig, aztán vonattal hazáig.

Levi! Kicsit lejjebb, nem érlek fel...

Összegezve csak annyit tudunk mondani, hogy csODÁlatosan éreztük magunkat, és hogy bízunk abba, hogy az Oda-Buda táborban is O:DA tudjuk tenni magunkat!

Képek természetesen születtek. Amint egy helyre tudjuk gyűjteni őket, toljuk fel facebookra!

Peace

csapatkép a múzeumnál